Kis és nagy gyerekek gyerekes ügyei

Gyerekes. Kapásból nem hiszem hogy elő tudnék hozakodni olyan közeli vagy távoli ismerősömmel aki ne venné rossz néven ha ezzel a jelzővel illetném. Már az öt éves is az anyu magassarkújában illegeti magát , azon meggondolásbol hogy anyunak nem kell 9kor ágyba bújni és eléri a titkos csokikészletet a felső polcon. A 13 éves pedig egyensen kiborulna ha zsenge, de annál felnőttesebb létére valaki bármilyen módon is gyerekesnek merné titulálni (ez esetben garantáltan keservesen meg fogja bánni az illető a későbbiekben). 21 fölött pedig már nemcsak sértő, de degradáló és pejoratÍv értelemmel is telitődik a szó.



De igázából miért nem akarunk gyerekek lenni? Titokban sokszor irigyeljük őket, ha az óvoda előtt sétalunk el. És megis.....
Pedig ha jobban belegondolunk, sokkal okosabbak mint mi. Egyszerűek –ezalatt azt értem hogy még csak kezdetleges szinten képesek manipulálni a többieket és fölösleges játszmákkal tölteni az idejüket. Méterekkel magasabb az érzelmi intelligenciájuk, és mindez úgy hogy a legkomolyabb párkapcsolatuk a játszótársuk copfjának cibálásából állt. Ha valami fáj nem mások életét keserÍtik meg azon az elven hogy ha már nekem nem jó, másnak se legyen az (House szindróma) hanem elpityerednek aztán kifújják az orrukat es mennek tovább. Tudnak nevetni anélkül hogy a mosoly mögött összeszorÍtott fogakkal egy meleg és nedves éghajlatra küldjék a velük szemben állót. Sokkal logikusabbak, pedig nem tanultak sem logikát, sem algebrát, a reductio am absurdumról nem is beszélve.



Nekem ha valaki azt vágja a fejemhez hogy gyerekes vagyok én bóknak veszem. (és nem a levegőbe beszélek, már jópárszor megkaptam) Elismerem hogy 30on innen, 20on túl, akarva akaratlanul olyan dolgok is felkerülnek az ideális férfi slash nő listára hogy anyagi biztonság, ambÍció, gerinc (hacsak nem egy puhatestű haribo macirol van szó), definiált életcélok, stb. De miért lennének ezek fontosabbak mint az az egyszerü tény hogy jól érezzük magunkat az illetővel? Hogy nem mutat olyan jól a meet the parents jelenetnél vagy a ’barátoknak’ dicsekvéskor? Az lehet. De akibe szorult egy csepp életöröm, spontaneitás, humorérzék és jókedv valószÍnűbb hogy boldogabb lesz egy olyan ember mellett akivel éjjel 3kor animációs filmet tud nézni, akivel hirtelen azon kapja magat hogy körbe körbe kergetik egymást a lakásban véges számú ruhadarabban ádáz küzdelem árán egymás alsógatyájára vadászva annyira hahotázva hogy nem bÍrják szusszal a ’menekülést’ (hogy ennek mi a végkifejlete az nem biztos hogy beleférne a szűk 18as karikába de az eddig leÍrt jelenet igen –csak hogy ne legyen félreértés) , akivel egy fáradt nap végén vacsora közben le tud bonyolÍtani egy gyors, de annál kÍméletlenebb food fightot a maradék brokkolival , mint egy focimeccs előtt nyáladzó sörhasú pénzeszsákkal.



Two hearts fading, like a flower.

And all this waiting, for the power.

For some answer, to this fire.

Sinking slowly. The water’s higher.



With no secrets. No obsession.

This time I'm speeding with no direction.

Without a reason.

What is this fire?

Burning slowly



Két bevált módszerem is van a gyerekesség felnőttkori csökevényének tesztelésére:

1. Elmesélem egy barátnak hogy mit ökörködtem utoljára (és az adott pillanatban teljesen magától jött az illető marhaság továbbá akkor hótt normális dolognak tűnt) és ha nem találja viccesnek, felemeli az egyik erősen kiszedett szemöldökét, épelmejűségemet megkérdőjelező tekintettel a szemében akkor minden a legnagyobb rendben.

2. Eltöltök egy délutánt valamelyik rokon vagy ismerős 1O év alatti kölykeivel és ha este nekem hajlandóak megenni a murokfőzeléket a zellerlevessel és a brokkoli körettel amit még a tulajdon anyjuknak sem sikerült beléjük diktálni semmilyen kecsegtető vagy fenyegető ajánlattal továbbá a vacsora után is imádnak engem akkor még az ő szintükön vagyok –hálistennek.



You know me. You know my way in.

You just can't show me, but God I'm praying,

That you'll find me, and that you'll see me,

That you run and never tire.