Spontán

Egyesek úgy vélekednek, nyáron nem jó egyedül lenni. Unalmas. Csakhogy az egyedül és a magányos közötti különbséggel számolva, igenis jó egyedül.

A nyár folyamán négy váratlan meghívást kaptam.
Az egyiket valakitől akit másfél napja ismertem meg.
A másikat valakitől akit évek óta ismertem, de még csak nem is mindig köszöntünk egymásnak a folyosón, a barátjával pedig egyetlen egyszer táncoltam egy buliba, én nem is emlékeztem rá, majd amikor felfrissítette hézagos memóriám, eszembe jutott hogy mennyire nem akartam vele táncolni de megsajnáltam. (pont előtte ráztam le valami tahót, erre rámszállt ő, elutasítottam, de kedvesen kijelentette hogy tényleg csak egy táncot akar és nem fog rám mászni vagy bármi, én meg meghatódtam hogy milyen aranyos és elszégyelltem magam hogy kezdek antiszociális lenni)
A harmadikat egy volt osztálytársam barátjától, akivel szintén max köszönő viszonyban vagyok, évek óta nem hallottam felőle (nem mintha valaha beszéltünk volna) de írt mert hiányolja a magyar szót Krétán, rátört a honvágy és megakadt rajtam a szeme a Facebook lajstromán.
A negyediket pedig egy franciától akit pár órája ismertem. Lehet egy nap visszatérek Párizsba?

Az első két meghívást azon nyomban elfogadtam és remekül éreztem magam. Az utóbbi kettőn még vacilálok, anyagi és egyéb okokból. De ha lesz rá lehetőség, ki fogom használni az alkalmat. Krétát szeptemberben. Párizst meg....sose lehet tudni miként alakulnak a dolgok.

Furcsa, régebb nem sűrűn akadtak ilyenek. Úgy sejtem a pillangó effektus következményei lehetnek. A tavaszi döntés váratlan, beláthatatlan változásokat is hoz szép számmal. Ismételten, "change is good."