A meccs kezdete előtt a fűben heverve a barátaimmal épp szerény vacsoránkat költöttük el fél tucat felülárazott sör társaságában. Velem szemben egy kivételesen helyes pasi cselekedett hasonlóképpen. Egy lánnyal eszegetett teljes egyetértésben egy dobozból. Úgy tűnt, igaz a mondás miszerint a férfiak olyanok mint a parkolóhelyek (a jók foglaltak, a többi rokkant) De hamarosan kiderült, a lány nem a barátnője. Pár percig még vaciláltam hogy tényleg jó, hogy ez is szőke (bhaaa... lassan már meg sem lepődök) de végül megadtam neki a továbbjutó lapot.
Félénken arra-arra sandítottam, ő is észrevett. Eleinte elkapkodtam a pillantásom, nem akartam feltűnően bámulni, de ő nem zavartatta magát, kitartóan szemezett és nem nézett félre ha összeakadt a pillantásunk. Pimaszul rávigyorgott az arcomon pompázó holland sávra és méghangosabban kiabálta hogy Espana!
Elkezdődött a meccs. 45percen keresztül párbajoztunk némán, közben a bíró ádázul osztogatta a sárga lapokat. Csillogó szemekkel, kihívóan nézett végeláthatatlan másodperceken, perceken keresztül.
A félidőben a barátaimmal megpróbáltuk kiverkedni magunk a tömegből némi vedres koktél hűsítő reményében.
Csodálkozva, elkeseredve kapja utánam a fejét. Hova mész?? -néz értetlenül, szinte felháborodva. Visszajövök! ígérem némán,sokatmondóan miközben a többiek maguk után húznak, utat törve az izzadt narancssárga pólók forgatagában.
A koktél ezúttal nem olyan finom, a recept kívánnivalót hagyott maga után és a pultos csaj rossz passzban volt,ezért kispórolta belőle a vodka jelentős részét. De már mindegy, hideg, jól esik. Fél órába telt beszerezni. Visszaverekedjük magunk a többiekhez. Kéket keresem. Nincs sehol. Ide-oda tekerem a nyakam, csipeszkedek, de mindenütt csak két méter magas, narancsban pompázó alakok vannak. Nemsokára egy újabb sárgalap ürügyén ismét felhangzik a lelkes Espana! skandálás. Néhány sorral hátrébb szorultak, de megvannak. Jééé, visszajöttél! pislogja mosolyogva Kék. Szép a mosolya. Széles. Nevetős. Szabáyos. Szikrázó.Második félidő. Spanyolország bekeményít, akárcsak Kék. Messzebb van, nehezebb úgy helyezkedni hogy a tömegen át lássuk egymást és a spanyol szurkolók is egyre hevesebben ugrándoznak, kiabálnak. Kék mégsem hagy alább a bámulással. Lassan besötétedik, de a szeme valósággal világít a félhomályban. Hosszú másodperceken át össze-összefonódik a tekintetünk, egy idő után már nem álljuk meg nevetés nélkül. Már megint engem bámulsz? -neveti. Te is engem -vágok vissza.
Még a mosolya is kihívó. De Hollandia nem adja meg magát. Ha gólt akar, jöjjön közelebb a kapuhoz, ilyen messziről nem fog betalálni.
Lejár a 90 perc. Kék kifut az időből. Fájnak a lábaim, nem kellemes csipeszkedve végignézni egy teljes meccset.
Hosszabbítás. Lassan szabályos buli alakul ki mögöttünk. A hangulat a tetőfokára hág. De a hollandok csendben vannak. Elvesztettük a meccset. Lemondóan könyvelem el hogy Kék nem fog mozdulni.
Amint lejár a meccs, a többiek maguk után rángatnak, érjük el a koncertet. Sajnálom... hunyorgok lemondóan. Ez van... mosolyogja kicsit keseűen Kék. Utolsó esély hogy utánam gyere -pislogom én. De nem mozdul. Később még találkozunk -kacsintja. Százezer ember közt? Kétlem. Habár valammi furcsa fintorként mindig előkerülnek másodszorra. Kezdek bízni benne hogy ezúttal is így lesz.
Próbálok egy kevésbé visszataszító szagú Toi-Toit találni (reménytelen,tudom). A nyomomba szegődik egy srác. Peche van, ma már rákattantam Kékre, ő kell vagy senki. Pedig még azt is képes megvárni míg pisilek. Kérdem miért? Mert valamiért ragyogó a tekintetem.
Hatalmas sor a sörcsapnál. Egy nagyon aranyos, és méginkább ittas lány elkezdi nekem magyarázni, hogy rengeteget ivott és el fog mondani egy csomó olyan dolgot a főnökének amit nem kéne, közben a mellette lévő fiatal nőre bök, aki bocsánatkérő mosollyal, inkább szórakozottan mint bosszúsan próbálja nem túl hatékonyan lehámozni rólam. Mondom neki, akkor próbájon meg hallgatni. De nem lehet, csak úgy ömlik belőle a szó, a kirobbanó őszinteség. Végigmér. Fúúú de jó csaj vagy. De tényleg.
Egész éjjel egyik buliból megyünk a másikba, de Kék sehol.
Néha csak egy alkalom van betalálni a kapuba.
De ha nem hagyja el az ő térfelét, hiába néz ellenállhatatlanul a vonal túloldaláról.
Nem értem miért ilyen töketlenek a férfiak. Egyértelműen pozitív reakciót váltott volna ki.(és ha mégsem, akkor sem lát többet soha)
Ha Hollandia megadja magát, jöttek volna a tizenegyesek és az ünneplés. De én még mindig azon a (kevésbé hatékony) véleményen vagyok, hogy fairplay ide vagy oda, Spanyolország tanuljon meg küzdeni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése