Csinivel koktéloztunk. Frissen végzett, tipikusan bizonytalan, fogalma sincs mit akar, mihez van elég feje és feneke, mit szeretne, mi az amit érdemes csinálni, illetve ezeket hogyan lehet összeilleszteni. Évek óta együtt van valakivel, megcsalták egymást, de szereti, kényelmes, megszokta. Tudja hogy nem vele akarja leélni az életét, sőt, a következő évét sem. De nincs ereje szakítani, nincs konkrét ok. Ha szakítana, úgyis kibékülne, nem bírná hogy ne feküdjön le vele, ne beszéljen vele, és így tovább.
Kitalálta, hogy úgyis más városba mennek egyetemre, ősszel majd szakítanak a távolságra hivatkozva. Azt meg sem kérdem hogy mi értelme együtt tölteni a nyarat, ha biztos benne hogy az őszt már nem vele fogja. De azt már nem bírom szó nélkül hagyni, hogy amikor javasolok neki egy szakot ami szerintem menne neki, szeretné és megérné elvégezni, azzal hozakodik elő kizáró okként, hogy a leendő exe is abba a városba megy egyetemre és ha egy városba lesznek, nem fognak tudni szakítani.
Megáll az eszem. Kezdek rájönni hogy a legtöbb ember nem ért egyet azzal, ha már boldogtalan vagy, inkább légy boldogtalan egyedül, semmint valaki mellett. Az ember társas lény, tehát szereti megosztani a boldogtalanságát? Úgy tűnik ...
Azzal sem értek egyet hogy kapcsolat függvényében válasszon valaki egyetemet, szakmát, a jövője jelentős részét. (ebbe a hibába Manó is beleesett volna, képes lett volna orvosira jönni az akkori élete szerelme kedvéért úgy hogy a vér gondolatától is rosszul van, nem érdekli különösen az emberi test és tanulás terén icipici feneke van átlagos fejjel kombinálva) Azt viszont abszurdnak találom hogy Csini egy halott kapcsolat alapján akar egyetemet választani. Nem az a lényeg hogy egy városba legyen valakivel, hanem az ellenkezője.
Ha ezt mástól hallom, el sem hiszem hogy igaz. Ha az élet és az emberek ilyeneket képesek produkálni, csodálom a színház létjogosultságát és megélhetését.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése