Ragtapasz

Azt hiszem ismét egy darabban vagyok.Letéptem a ragtapaszt. Nemcsak a bőrt vitte magával, hanem az egész végtagot. Mindent. Mindenestől. De most már csak a helye van meg, a koszos körvonala és a fehér helye. Ez így is fog maradni. De így van ez rendjén.

Amikor nekifogtam letépni, azt hittem, ez csak egy hosszabb kukkantás lesz, megnézem mi van alatta, kicsit hagyom szellőzni, majd visszaragasztom a helyére. De azt hiszem nem így lesz.... Már nem ragacsos. Nem tapadna vissza.



Úgy érzem, sikerült lezárni egy nagy fejezetet. Nem dobom ki a kukába, hiszen értékes. És minden oldala jó volt. De magam mögött hagyom.

"Memories don't live like people do

They always remember you

Whether things are good or bad

It's just the memories that you have"



Körülöttem szinte mindenki vissza akarta ragasztani. Vagy jósolgatta hogy úgyis seperc alatt visszaragasztom magamtól. Pedig nem az ő ragtapaszuk. Miért? Mert már úgy megszokták hogy ott van.... Hát én is megszoktam. De néha kell a változás. Nem értik, ha jól volt, miért akartam levenni?  Most pedig nem jön hogy higgyék, nem fogom visszaragasztani. Ők egytől egyig ezt tették. Teszik. Tették volna. Erősebb lennék mint ők? Vagy csak szociopatább?

A teljes igazsághoz az is hozzátartozik, volt pár pillanat amikor visszasimítottam volna a helyére. Akkor rosszul esett, de most már nagyon hálás vagyok Neki hogy olyankor is erős volt és nem hagyta. Vagy csak makacs? Sértett? Egyszerűen előrelátó.



Igazából nem fontos. A lényeg hogy lent van.